Sütőtök, grahamkeksz, cukor, vaj, szerecsendió, fahéj, őrölt gyömbér, kész vaníliafagylalt
Mindenekelőtt fél kilónyi sült tököt állítok elő, teljesen kihűtöm, majd robotgéppel sima pürévé dolgozom el.
A grahamkeksz helyett megfelel másfajta keksz is, illetve megfelel csaknem bármely olyan ehető anyag, amiből három és fél deci morzsa képezhető. A morzsát összekeverem öt deka porcukorral és tíz deka olvasztott vajjal, az így kapott masszával kibélelek egy gyümölcstorta-formát vagy jénai tálat, tíz percig sütöm, hűlni hagyom, ezzel a torta héja megvan.
Összekeverem a tökpürét félliternyi kissé megpuhult vaníliafagylalttal, egy-egy csipetnyi őrölt gyömbérrel, fahéjjal és szerecsendióval, majd a teljesen kihűlt héjba öntöm és azonnal lefagyasztom. Minimálisan két órát, de inkább többet kell a hűtőben eltöltenie; fogyasztás előtt tíz percig szobahőmérsékleten áll.
Szerző: Váncsa István