Csacsihal, olaj, bors, mogyoróhagyma, fehérbor, tejszín
Olvasóm most meg fog lepődni: a csacsihal (Merluccius merluccius), nem más, mint az úgynevezett „heck”, amit a Balaton-parti halsütőknél árulnak, más szóval a „heck” nem más, mint csacsihal. Viszont erről a körülményről még senki se hallott. Ezért aztán a csacsihalat a halsütőknél „heck” névvel illetik, de csak Magyarországon. Nincs a magyaron kívül egyetlen olyan ismert nyelv, amelyben a csacsihalat hecknek írnák, ebből arra kell következtetnünk, hogy a „heck” ősmagyar, turáni eredetű szó, a csacsihal pedig szittya totemállat, a turul és a csodaszarvas közeli rokona. Vegyük át még egyszer: heck nevű állat Magyarország határain túl nem létezik. A csacsihal becsületes neve albánul merluci, dánul kulmule, hollandul heek vagy stokvis, angolul hake, finnül kummeliturska, franciául bardot, brochet de mer, colin, hoglet, merlan, merlu vagy nasello, németül hechtdorsch vagy seehecht, olaszul merluzzo vagy nasello, portugálul marmota, pescada, sőt pescadinha, spanyolul pescada vagy pescadilla, svédül kummel, törökül berlam baligi.
Magyarul pedig heck, de csak magyarul.
Egyébként jó hal, noha olcsó. Veszek egy kilót, öt centis darabokra vágom, megkenem olajjal, borsozom és beleállítgatom egy tepsibe, közé kockázott mogyoróhagymát szórok, egy pohár fehérbort öntök rá és kétszázhúsz fokos sütőben megsütöm. Előmelegített tálra szedem, a tepsiben maradt szafthoz tejszínt öntök és a tűzhelyen kiforralom, ráöntöm a halra és azonnal tálalom.
Szerző: Váncsa István